A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 11., hétfő

Felhő-szendvicskenyér

Felhő-szendvicskenyér

Ha egészségesebb változat kell a kenyér helyett, akkor ez jó alternatíva. A fűszerezés nekem most majoránna és oregánó volt.

Hozzávalók:

25 dkg félzsíros tehéntúró,
6 db tojás,
1/2 mokkáskanál őrölt köménymag,
1/4 mokkáskanál fokhagymapor,
12 g sütőpor.

Elkészítés:

A tojások sárgáját összekeverjük a villával összetört túróval. Belekeverjük a sót, köménymagot, fokhagymaport, sütőport, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét. Sütőpapírral borított sütőlapra 2-2 evőkanálnyi kupacokat teszünk, majd 160 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Sütés közben szépen el fognak terülni és felfújódni, de aztán összeesnek, ez nem hiba, így jó. Miután kihűltek, ahol összenőttek, ott szétvágjuk, leszedjük őket a sütőpapírról, és tetszőleges töltelékkel elkészítjük a szendvicseket, 2 lap közé töltve. A fűszereket elhagyhatjuk, vagy használhatunk más, kedvünkre valót.




2020. április 26., vasárnap

Diétás túrós pohárkrém

Diétás túrós pohárkrém

Hozzávalók:

500 g zsírszegény túró,
kevés vanília aroma,
1 lime leve és héja (reszelve),
folyékony édesítőszer,
1 tasak zselatin és amennyi vizet ír.

Elkészítés:

A leírás szerint elkészítjük a zselatint és félretesszük hűlni. Közben egy tálban keverjük össze a túrót, a vanília aromát, a lime levét, héját és az édesítőszert. Ezalatt hűt annyit a zselatin, hogy a túróhoz keverhessük. A alaposan keverjük el, majd kanalazzuk hideg vízzel kiöblített formákba. Tegyük hűtőbe és hagyjuk megszilárdulni.
Az általam használt zselatinhoz 3 dl víz kellett és cukor, amit én eritrittel helyettesítettem.



Tejfölös babfőzelék

Tejfölös babfőzelék

Hozzávalók:

50 dkg tarkabab vagy fehérbab,
babérlevél, 
1 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál liszt,
olaj,
fűszerpaprika,
1 nagy doboz tejföl,
ecet.

Elkészítés:

A babot előző este áztassuk be. Másnap öntsük le az áztatóvizet és tegyük fel annyi vízben főni, amennyi pár ujjnyira ellepi. Ízesítsük sóval, 1-2 babérlevéllel és így főzzük fedő alatt puhára.
Amikor a bab elkészült készítsünk el egy hagymás-fokhagymás zsemleszínű rántást: az olajat hevítsük fel, majd dinszteljük meg rajta a hagymákat. Szórjuk meg liszttel, és gyakori kevergetéssel rövid ideig így pirítsuk tovább. A végén szórjuk meg pirospaprikával és öntsük fel egy kevés vízzel, majd keverjük a főzelékhez. Forraljuk ki a főzeléket, gazdagítsuk pár csepp ecettel, valamint öntsük bele a tejfölt, de utána már ne forraljuk sokáig.




2019. szeptember 27., péntek

Granola

Granola

A legfinomabb granola amit valaha ettünk!

Hozzávalók:

4 csésze zabpehely,
1 csésze pekándió, nekem kesudió,
1/4 csésze barnacukor,
1/2 csésze kókuszreszelék,
1/4 csésze napraforgómag,
1/4 csésze tökmag,
1/4 csésze olaj,
1/4 csésze agaveszirup.

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat egy nagy tálba tesszük és elkeverjük. Egy pohárban összekeverjük az olajat és a szirupot, majd a szárazanyaghoz adjuk. Tepsibe simítjuk és 180 fokos sütőben először 10-15 percig sütjük, majd átkeverjük és további 25-30 perci aranybarnára sütjük. Ha kihűt keverhetünk hozzá aszalt áfonyát, chia magot vagy akár reszelt csokoládét.



2019. szeptember 8., vasárnap

Hagymás-lenmagos kenyér

Hagymás-lenmagos kenyér

Ahogy megláttam a videót, tudtam, hogy ki kell próbálnom. Nagyon-nagyon finom!!!!

Hozzávalók:

10 dkg lenmag,
2 db közepes lilahagyma.

Elkészítés:

A hozzávalókat simára turmixoljuk, majd 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.





Sushi

Szushi

Ha az ember gyereke szushit akar enni, akkor sushit kell gyártani :-)

Hozzávalók:

1 bögre sushi rizs,
1 dl rizsecet,
2 evőanál cukor,
1 teáskanál só,
nori lapok.
Bármi, amit a sushiba szeretnénk (uborka, tofu, surimi, lazac, tonhal stb.)

Elkészítés:

A rizst kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük, majd hagyjuk hűlni. Amíg fő összekeverjük a rizsecetet a cukorral és a sóval. A kihűlt rizshez két részletben hozzákeverjük az ecetet. Kiterítünk egy nori lapot, ráteszünk kb. 1 maréknyi rizst, elegyengetjük, hogy mindenhova kerüljön, kivéve az utolsó 1 cm-es rész. Majd a 2/3-ad részéhez tesszük a tölteléket. Szorosan felcsavarjuk! Felvágjuk és már ehetjük is :-)



2019. július 13., szombat

Eperfagylalt

Eperfagylalt

Az ötletadó videóban 3 féle íz van, de mi most csak az epret próbáltuk ki.

Hozzávalók:

6 banán,
1/2 kg mirelit eper,
2 evőkanál agaveszirup,
1 dl tej.

Elkészítés:

A banánokat felkarikázzuk és a mélyhűtőben lefagyasztjuk. Egy robotgép keverőedényébe vagy turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk az epret (vagy bármilyen más mirelit gyümölcsöt), a szirupot és a tejet, majd egyszerűen összeturmixoljuk. Azonnal fogyasztható, de bedobozolva mehet a mélyhűtőbe.


2019. április 23., kedd

Medvehagymás csiga

Medvehagymás csiga

Kicsit többet vártam ettől a recepttől, de a tésztája nem az igazi. Sima kiflitésztával szerintem jobb lenne. azt is ki kell majd próbálni.

Hozzávalók:

30 dkg liszt,
1 dl langyos tej
20 dkg olvasztott margarin (5 dkg a kenéshez),
7 g szárított élesztő,
csipet cukor,
nagy csipet só,
1 db tojás a kenéshez,
1/2 csokor medvehagyma,
1 marék lenmag.

Elkészítés:

A liszt, tej, margarin, só, cukor, élesztőből összegyúrunk egy lágy tésztát, és fél órát pihentetjük. Majd kinyújtjuk téglalap alakúra, lisztezett deszkán! Megkenjük az olvasztott margarinnal, megszórjuk a medvehagymával és a lenmaggal, sózzuk is egy picit. Feltekerjük a tésztát. Felszeleteljük és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a csigákat, majd a tojással megkenjük és 200 C fokon 15-20 perc alatt készre sütjük!



2018. február 21., szerda

Pita

Pita

Vettünk a boltban, de kicsi és drága volt, ezért körbenéztem a neten és sokféle receptet találtam, ez tetszett a legjobban.

Hozzávalók:

6 db pitához:
45 dkg finomliszt (BL55),
1,5 teáskanál só,
2,5 dkg élesztő,
1 teáskanál cukor,
2 evőkanál olívaolaj,
3 dl langyos víz.

Elkészítés:

A langyos vízből elveszünk 1 dl vizet és kevés cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Ha felfutott, tálba tesszük az összes hozzávalót és összegyúrjuk. Elosztjuk 6-8 darabra, attól függően, hogy mekkora pitákat szeretnénk, gombócot formálunk belőle és letakarva megkelesztjük. Ha megkelt óvatosan kinyújtjuk, ne túl vékonyra. A sütőt előmelegítjük 230 fokra és a tepsit is benne melegítjük. Rátesszük a pitákat és kb. 12-15 perc alatt megsütjük. 
Falafellel vagy sült csirkehússal tálaljuk.




2017. október 8., vasárnap

Kakaóscsiga felfújt

Kakaóscsiga felfújt

A túrós batyus nagyon bevált, de ez még jobban!

Hozzávalók:

6 nagyobb kakaós csiga,
1 vaníliarúd,
1 nagy evőkanál vaj + 1 evőkanál a tál kikenéséhez,
500 ml tej,
4 evőkanál cukor + 1 evőkanál a tál szórásához,
4 tojás,
1 marék csokipasztilla,
2-3 evőkanál méz.

Elkészítés:

A kakaós csigákat kisebb darabokra vágjuk. A vaníliarúd magjait kikapargatjuk. A vajat egy lábasban felforrósítjuk, hozzáöntjük a tejet, beleszórjuk a cukrot és összemelegítjük. A tojásokat lazán felverjük, majd hozzáöntjük a meleg tejet. A kakaós csiga darabokat a tejes keverékkel és a csokipasztillákkal rétegezzük, meglocsoljuk a mézzel és 180 fokon, légkeveréses sütőben 30-35 percig sütjük a sütit.


2017. október 6., péntek

Áfonyás túrós batyu felfújt

Áfonyás túrós batyu felfújt

Imádjuk az áfonyát és a túrós batyut, így nem volt kérdés, kipróbáljuk ezt a receptet.

Hozzávalók:

3 túrós batyu,
3 tojás,
2 evőkanál cukor,
1 csomag vaníliás cukor,
30 + 20 g vaj,
1 citrom,
1 evőkanál zsemlemorzsa,
150 ml tej,
1 evőkanál tejföl,
1 evőkanál mazsola,
150 g áfonya,
5 evőkanál áfonyalekvár.

Elkészítés:

A friss túrós batyukat közepes darabokra vágjuk. A szétválasztott tojások fehérjéből, a cukor felével laza habot verünk. A sárgájához adjuk a cukor másik felét és 30 g lágy vajat, és habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, a tejet, a citrom reszelt héját, a mazsolát és a fehérjéből vert habot. Ezt az egészet összekeverjük az előkészített batyukkal, majd picit várjunk hogy megszívja magát az édes krémmel. A kivajazott és zsemlemorzsával megszórt tepsibe egyenletesen eloszlatjuk a masszát, a közepére kanalazzuk az áfonyalekvárt és megszórjuk friss áfonyával. 180 fokos sütőben, 25 perc alatt készre sütjük.




2017. március 30., csütörtök

Medvehagymás kifli

Medvehagymás kifli

Vettem a piacon egy kazalnyi medvehagymát és ahhoz kerestem receptet.

Hozzávalók:

A tésztához:
2,5 dkg élesztő,
1 evőkanál cukor,
0.5 dl tej,
35 dkg finomliszt,
70 g joghurt,
1 db tojás,
1 csipet só,
0.5 dl napraforgó olaj.

A töltelékhez:
10 dkg vaj,
1 kávéskanál só,
60 g medvehagyma.

A tetejére:
1 db tojás,
1 evőkanál lenmag (vagy szezámmag).

Elkészítés:


A vajat vegyük ki a hűtőből, hogy kicsit felmelegedjen és könnyen kenhető legyen. Az élesztőt morzsoljuk el a langyos tejben, tegyük bele a cukrot, majd pár perc alatt hagyjuk felfutni. Közben a dagasztógép edényébe mérjük ki a lisztet, a joghurtot, a tojást, a sót és az olajat. Adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, majd dagasszunk belőle jól formázható, rugalmas tésztát .Takarjuk le egy tiszta konyharuhával, és kelesszük meg (kb. 50 perc).
Közben a megmosott és kicentrifugázott medvehagymát daraboljuk apróra, majd keverjük ki a sóval és a puha vajjal.
Terítsünk sütőpapírt 2 gáztepsibe, kenjük meg pici olajjal. Borítsuk lisztezett felületre a megkelt tésztát, gyúrjuk jól át, majd osszuk 4 részre.Mind a 4 részt nyújtsuk egyforma méretű, kb. 25 cm átmérőjű vékony körlappá. Egyet kenjünk meg a medvehagymás vaj felével, borítsunk rá egy másik körlapot, majd éles késsel vágjuk 16 cikkre. Tekerjük fel egyesével a cikkeket, és helyezzük az előkészített gáztepsire (hagyjunk helyet a kelésnek!). Készítsük el így a másik 2 körlapot is, abból is 16 kis kifli lesz. Hagyjuk ismét kelni 15-20 percet, majd kenjük le tojással, ízlés szerint szórjuk meg lenmaggal/szezámmaggal, esetleg pici sajttal, és 200 fokra előmelegített sütőben süssük őket két adagban aranybarnára (kb. 10 perc).





2016. május 30., hétfő

Tápióka puding

Tápióka puding

Rengeteg recept van a neten, én ezt használtam, csak kicsit a saját ízlésemhez alakítottam.

Hozzávalók:

100 g tápióka gyöngy (apró szemű),
300 ml víz,
1 db vaníliarúd (belseje),
600 ml kókusztej,
60 g cukor,
bármilyen, akár mirelit gyümölcs ízlés szerint.

Elkészítés:

A tápiókát egy nagy lábasba tesszük, hogy az egész elkészítést meg tudjuk benne oldani. Tegyük bele a félbevágott vaníliarudat, és öntsük fel a vízzel, majd 15 percen keresztül hagyjuk állni, hogy felszívja a vizet. Ha felszívta a vizet a tápióka, öntsük fel a kókusztejjel, és tűzhelyre téve, közepes hőfokon, folyamatos keverés mellett főzzük addig, míg a gyöngyök puhák, és áttetszőek nem lesznek. Ekkorra a puding állag is kialakul. Ha készre főtt a tápióka puding, húzzuk le a tűzhelyről, és adjuk hozzá a cukrot és keverjük, míg teljesen fel nem oldódik benne. Bármilyen friss gyümölccsel, vagy gyümölcspürével rétegezhetjük az elkészült tápióka pudingot, langyosan tálaljuk.



2015. november 23., hétfő

Karamellizált hagymás mártogatós

Karamellizált hagymás mártogatós

Véletlenül találtam ezt a receptet és ki kellett próbálnom!
http://konyhalal.cafeblog.hu/2015/11/19/karamellizalt-hagymas-martogatos/

Hozzávalók:

4 nagy fej hagyma,
1 doboz (7,5 dkg) camembert,
1 nagy doboz tejföl,
olaj,
só,
bors.

Elkészítés:

A hagymát megpucoljuk, közepes darabokra vágjuk és az olajon megpároljuk. Ez legalább 20 perc. Ha karamellizálódott befűszerezzük, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott sajtot és a tejfölt. 1-2 percig kevergetve összepároljuk, majd lehúzzuk a tűzről. Dobozba tesszük és hűtőben jól lehűtjük a tálalásig.

2015. november 17., kedd

Fokhagymakrémleves


Fokhagymakrémleves

Csak mert imádjuk!

Hozzávalók:

1 fej fokhagyma,1 közepes fej vöröshagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • csipet só,
  • 2 csipet őrölt fehérbors ,
  • 650 ml csirkealaplé vagy maradék húsleves,
  • 250 ml főzőtejszín,
  • 2 evőkanál liszt.

Elkészítés:

Az apróra vágott fokhagymát, és vöröshagymát megdinszteljük az olajon. Sózzuk, borsozzuk. Rátesszük a lisztet - de nem pirítjuk le! -, majd folyamatos kevergetés mellett felöntjük a csirkealaplével vagy a húslevessel. Ha egyik sincs itthon, akkor vízzel és 1 leveskockával. 30 percig főzzük, majd átturmixoljuk egy rúdmixerrel. Hozzáadjuk a főzőtejszínt, és még pár percig alacsony lángon forraljuk. Forrón tálaljuk.



2015. szeptember 14., hétfő

Soksajtos tészta

Soksajtos tészta

Hozzávalók:

500 g tészta,
250 g mascarpone,
100 g mozzarella,
100 + 100 g reszelt sajt,
1 doboz konzerv egészparadicsom,

Elkészítés:

A tésztát megfőzzük. A zacskón lévő főzési időnél 1-2 perccel korábban leszűrjük. Közben összekeverjük az összetört paradicsomot a mascarponéval, a mozzarellával és a reszelt sajttal. Ebbe a szószba belekeverjük a tésztát, majd kivajazott tepsibe vagy jénaiba öntjük. A tetejére reszeljük a másik 100 g sajtot és előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.




2015. április 10., péntek

Svéd gomba

Svéd gomba

Régi vágyam volt itthon előállítani, mert az üzletekben érthetetlenül drága. Tényleg nagyon egyszerű, viszont nagyon finom!!!!


Hozzávalók:

50 dkg gomba,
1 fej vöröshagyma, 
2 dl paradicsompüré, 2-3 babérlevél, 
kakukkfű, 
bazsalikom, 
oregánó, 
só, 
cukor, 
1 citrom, 
olaj. 

Elkészítés:

A hagymát vékony karikákra vágjuk, olajban átforgatjuk, majd hozzákeverjük a felszeletelt gombát, megsózzuk, és beletesszük a fűszereket. Addig főzzük, amíg a gomba leve elpárolog. Ekkor beleöntjük a paradicsompürét. Megcukrozzuk, és néhány csepp citromlével ízesítjük. Jól lehűtve, citromkarikákkal díszítve tálaljuk.




2014. december 9., kedd

Tojáskrém szendvicsre

Tojáskrém szendvicsre

Maradt plusz főtt tojás és volt egy nagyon messzi emlékem egy nagyon finom tojáskrémről. És tényleg!

Hozzávalók:

5 db főtt tojás,
1 kiskanál mustár,
3-4 evőkanál majonéz,
10 dkg natúr krémsajt (1 db), de helyettesíthető vajjal vagy margarinnal,
só, bors, szeletelt hagyma, kapribogyó vagy Worchester szósz ízlés szerint.

Elkészítés:

A főtt tojások sárgáját villával összetörjük, hozzáadjuk a majonézt, a mustárt és a krémsajtot. Ízesítjük sóval, borssal, Worchester szósszal és alaposan elkeverjük. A fehérjét apró kockára vágjuk, a hagymát szintén, a kapribogyót lemossuk, mert nagyon ecetes és belekeverjük a krémbe. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Bármilyen péksüteménnyel: kiflivel, kenyérrel, vagy pirítóssal tálaljuk.





2014. október 15., szerda

Pizzás kifli

Pizzás kifli

Nagy kedvenc, nem túl gyors, de nagyon népszerű!

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
3 dl tej (langyos)
1 késhegynyi cukor
só ízlés szerint
2 db tojás
1 evőkanál olívaolaj
100 g pizzaszósz (ízlés szerint),
a tetejére magkeverék vagy reszelt sajt.

Elkészítés:

Az élesztőt a szokásos módon cukorral elkevert langyos tejjel felfuttatjuk. Hozzáadjuk a többi alapanyaghoz úgy, hogy az egyik tojásfehérjét félretesszük. A tésztát jól kidolgozzuk, majd 1/2 órán át kelesztjük. Ezután 2 cipóra osztjuk. A cipókat 2-3 mm vastagságú kör alakúra kinyújtjuk, nyolcfelé szeljük, és az így kapott háromszög alakú tészta szélesebb részére pizzakrémet nyomunk. Feltekerjük, kifli alakúra formázzuk. Tepsibe rakjuk, majd megkenjük a félretett, kissé felvert tojásfehérjével és megszórjuk a magkeverékkel vagy a reszelt sajttal. Ezután előmelegített sütőben megsütjük.





2014. június 9., hétfő

Zabkása 2.0 - Banános-kakaós

Zabkása 2.0 - Banános-kakaós

A gyümölcsös zabkását nagyon megszerettem, így kipróbáltam egy új változatot, a banános-kakaóst. 
Ezt inkább az édesszájúaknak ajánlom, nekem a gyümölcsös jobban bejött :-)

Hozzávalók:

1 egységnyi zabpehely,
1 egységnyi tej,
1 egységnyi víz,
valamilyen édesítőszer (cukor, agaveszirup, rizsszirup stb.) ízlés szerint,
1 banán villával összetörve,
1 evőkanál kakaópor.

Elkészítés:

A banánt villával összetörjük és főzőedénybe tesszük. Ráöntjük a zabpelyhet, összekeverjük a tejjel és a vízzel, majd felforraljuk és pár percig főzzük. A főzési idő vége felé mehet bele a kakaópor.
Amint kész, belekeverjük az édesítőt és már ehetjük is.