A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggeli/vacsora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggeli/vacsora. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 11., hétfő

Felhő-szendvicskenyér

Felhő-szendvicskenyér

Ha egészségesebb változat kell a kenyér helyett, akkor ez jó alternatíva. A fűszerezés nekem most majoránna és oregánó volt.

Hozzávalók:

25 dkg félzsíros tehéntúró,
6 db tojás,
1/2 mokkáskanál őrölt köménymag,
1/4 mokkáskanál fokhagymapor,
12 g sütőpor.

Elkészítés:

A tojások sárgáját összekeverjük a villával összetört túróval. Belekeverjük a sót, köménymagot, fokhagymaport, sütőport, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét. Sütőpapírral borított sütőlapra 2-2 evőkanálnyi kupacokat teszünk, majd 160 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Sütés közben szépen el fognak terülni és felfújódni, de aztán összeesnek, ez nem hiba, így jó. Miután kihűltek, ahol összenőttek, ott szétvágjuk, leszedjük őket a sütőpapírról, és tetszőleges töltelékkel elkészítjük a szendvicseket, 2 lap közé töltve. A fűszereket elhagyhatjuk, vagy használhatunk más, kedvünkre valót.




2018. március 8., csütörtök

Kefires lángos

Kefires lángos

Régi vágy teljesült, meglepően könnyen!

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt (BL55),
3 dkg élesztő,
1 doboz kefir (130 gramm),
1,5 - 2 dl langyos víz,
1 teáskanál só,
1 teáskanál cukor.

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttatjuk, majd bekeverjük a tésztát. Összegyúrjuk és gombócokat formázva 20-30 percig kelesztjük. Bő, közepesen forró olajban kisütjük.





2018. március 7., szerda

Hamburger zsömle

Hamburger zsömle

Régóta tervezgettem és most végre megcsináltam. 100x jobb, mint a bolti.

Hozzávalók:

60 dkg liszt,
1 kis pohár joghurt vagy kefír,
4 dkg olvasztott vaj,
1 tojás + 1 a kenéshez,
2,5 dkg élesztő,
2-3 evőkanál cukor + az élesztőhöz,
2 + 1/2 dl tej,
1 csipet só.

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt felfuttatjuk kevés tejjel és cukorral, majd az összes hozzávalót egyszerre összegyúrjuk. Meleg helyen fél órát kelesztjük. Bucikat formálunk és 20 percig pihentetjük. Utána lekenjük felvert tojással és addig pihentetjük, amíg a sütő felmelegszik 200 fokra. Utána még egyszer lekenjük és megszórjuk szezámmaggal vagy amivel szeretjük, én például vegyes magokkal, majd betoljuk a sütőbe és visszavesszük a hőfokot 170 fokra. 16 perc alatt készre sütjük.




2018. február 21., szerda

Pita

Pita

Vettünk a boltban, de kicsi és drága volt, ezért körbenéztem a neten és sokféle receptet találtam, ez tetszett a legjobban.

Hozzávalók:

6 db pitához:
45 dkg finomliszt (BL55),
1,5 teáskanál só,
2,5 dkg élesztő,
1 teáskanál cukor,
2 evőkanál olívaolaj,
3 dl langyos víz.

Elkészítés:

A langyos vízből elveszünk 1 dl vizet és kevés cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Ha felfutott, tálba tesszük az összes hozzávalót és összegyúrjuk. Elosztjuk 6-8 darabra, attól függően, hogy mekkora pitákat szeretnénk, gombócot formálunk belőle és letakarva megkelesztjük. Ha megkelt óvatosan kinyújtjuk, ne túl vékonyra. A sütőt előmelegítjük 230 fokra és a tepsit is benne melegítjük. Rátesszük a pitákat és kb. 12-15 perc alatt megsütjük. 
Falafellel vagy sült csirkehússal tálaljuk.




2017. november 20., hétfő

Almás palacsinta

Almás palacsinta

Úgy indult, hogy gyümölcs érje a pasik testét, de túl finom és nyertem egy állandó sütést!

Hozzávalók:

25 dkg finomliszt,
2 db tojás,
2 dl tej,
1 kávéskanál instant élesztő,
2 nagy db alma,
3 púpozott evőkanál cukor,
1 kávéskanál fahéj,
3 dkg margarin (sütéshez).

Elkészítés:

A lisztet közepes tálba szitáljuk, beleütjük a tojásokat. A langyos tejben simára keverjük az élesztőport, és lassan a tésztához adjuk. Sima masszává keverjük és kb. 20 percig állni hagyjuk. A meghámozott almákat lereszeljük, gyorsan összekeverjük a cukorral és a fahéjjal, majd hozzádolgozzuk a tésztához. Kis merőkanállal a palacsintasütőbe kanalazzuk és a vajon pirosra sütjük mindkét oldalukat. Porcukorral megszórva tálaljuk.



2017. március 30., csütörtök

Medvehagymás kifli

Medvehagymás kifli

Vettem a piacon egy kazalnyi medvehagymát és ahhoz kerestem receptet.

Hozzávalók:

A tésztához:
2,5 dkg élesztő,
1 evőkanál cukor,
0.5 dl tej,
35 dkg finomliszt,
70 g joghurt,
1 db tojás,
1 csipet só,
0.5 dl napraforgó olaj.

A töltelékhez:
10 dkg vaj,
1 kávéskanál só,
60 g medvehagyma.

A tetejére:
1 db tojás,
1 evőkanál lenmag (vagy szezámmag).

Elkészítés:


A vajat vegyük ki a hűtőből, hogy kicsit felmelegedjen és könnyen kenhető legyen. Az élesztőt morzsoljuk el a langyos tejben, tegyük bele a cukrot, majd pár perc alatt hagyjuk felfutni. Közben a dagasztógép edényébe mérjük ki a lisztet, a joghurtot, a tojást, a sót és az olajat. Adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, majd dagasszunk belőle jól formázható, rugalmas tésztát .Takarjuk le egy tiszta konyharuhával, és kelesszük meg (kb. 50 perc).
Közben a megmosott és kicentrifugázott medvehagymát daraboljuk apróra, majd keverjük ki a sóval és a puha vajjal.
Terítsünk sütőpapírt 2 gáztepsibe, kenjük meg pici olajjal. Borítsuk lisztezett felületre a megkelt tésztát, gyúrjuk jól át, majd osszuk 4 részre.Mind a 4 részt nyújtsuk egyforma méretű, kb. 25 cm átmérőjű vékony körlappá. Egyet kenjünk meg a medvehagymás vaj felével, borítsunk rá egy másik körlapot, majd éles késsel vágjuk 16 cikkre. Tekerjük fel egyesével a cikkeket, és helyezzük az előkészített gáztepsire (hagyjunk helyet a kelésnek!). Készítsük el így a másik 2 körlapot is, abból is 16 kis kifli lesz. Hagyjuk ismét kelni 15-20 percet, majd kenjük le tojással, ízlés szerint szórjuk meg lenmaggal/szezámmaggal, esetleg pici sajttal, és 200 fokra előmelegített sütőben süssük őket két adagban aranybarnára (kb. 10 perc).





2015. november 23., hétfő

Karamellizált hagymás mártogatós

Karamellizált hagymás mártogatós

Véletlenül találtam ezt a receptet és ki kellett próbálnom!
http://konyhalal.cafeblog.hu/2015/11/19/karamellizalt-hagymas-martogatos/

Hozzávalók:

4 nagy fej hagyma,
1 doboz (7,5 dkg) camembert,
1 nagy doboz tejföl,
olaj,
só,
bors.

Elkészítés:

A hagymát megpucoljuk, közepes darabokra vágjuk és az olajon megpároljuk. Ez legalább 20 perc. Ha karamellizálódott befűszerezzük, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott sajtot és a tejfölt. 1-2 percig kevergetve összepároljuk, majd lehúzzuk a tűzről. Dobozba tesszük és hűtőben jól lehűtjük a tálalásig.

Tükörtojásos kenyér

Tükörtojásos kenyér


A FB-on ment körbe ez a videó és kedvet kaptunk hozzá. Megérte megcsinálni!

Easy breakfast @aztakeservit.com

Hozzávalók:

Fejenként 1 szelet kenyér, 
1 tojás, 
1 szelet sajt,
ízlés szerint fűszerek.

Elkészítés:

A kenyérnek körbevágjuk a közepét és félretesszük. Az olajat felmelegítjük, beletesszük a kenyér héját és fél percig sütjük. Utána a közepébe ütjük a tojást, fűszerezzük és rátesszük a kivágott kenyérbelsőt. 1-2 perc után megfordítjuk és készre sütjük. Nagyon laktató és finom reggeli.








2015. április 10., péntek

Svéd gomba

Svéd gomba

Régi vágyam volt itthon előállítani, mert az üzletekben érthetetlenül drága. Tényleg nagyon egyszerű, viszont nagyon finom!!!!


Hozzávalók:

50 dkg gomba,
1 fej vöröshagyma, 
2 dl paradicsompüré, 2-3 babérlevél, 
kakukkfű, 
bazsalikom, 
oregánó, 
só, 
cukor, 
1 citrom, 
olaj. 

Elkészítés:

A hagymát vékony karikákra vágjuk, olajban átforgatjuk, majd hozzákeverjük a felszeletelt gombát, megsózzuk, és beletesszük a fűszereket. Addig főzzük, amíg a gomba leve elpárolog. Ekkor beleöntjük a paradicsompürét. Megcukrozzuk, és néhány csepp citromlével ízesítjük. Jól lehűtve, citromkarikákkal díszítve tálaljuk.




2014. október 15., szerda

Pizzás kifli

Pizzás kifli

Nagy kedvenc, nem túl gyors, de nagyon népszerű!

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
3 dl tej (langyos)
1 késhegynyi cukor
só ízlés szerint
2 db tojás
1 evőkanál olívaolaj
100 g pizzaszósz (ízlés szerint),
a tetejére magkeverék vagy reszelt sajt.

Elkészítés:

Az élesztőt a szokásos módon cukorral elkevert langyos tejjel felfuttatjuk. Hozzáadjuk a többi alapanyaghoz úgy, hogy az egyik tojásfehérjét félretesszük. A tésztát jól kidolgozzuk, majd 1/2 órán át kelesztjük. Ezután 2 cipóra osztjuk. A cipókat 2-3 mm vastagságú kör alakúra kinyújtjuk, nyolcfelé szeljük, és az így kapott háromszög alakú tészta szélesebb részére pizzakrémet nyomunk. Feltekerjük, kifli alakúra formázzuk. Tepsibe rakjuk, majd megkenjük a félretett, kissé felvert tojásfehérjével és megszórjuk a magkeverékkel vagy a reszelt sajttal. Ezután előmelegített sütőben megsütjük.





2014. június 9., hétfő

Zabkása 2.0 - Banános-kakaós

Zabkása 2.0 - Banános-kakaós

A gyümölcsös zabkását nagyon megszerettem, így kipróbáltam egy új változatot, a banános-kakaóst. 
Ezt inkább az édesszájúaknak ajánlom, nekem a gyümölcsös jobban bejött :-)

Hozzávalók:

1 egységnyi zabpehely,
1 egységnyi tej,
1 egységnyi víz,
valamilyen édesítőszer (cukor, agaveszirup, rizsszirup stb.) ízlés szerint,
1 banán villával összetörve,
1 evőkanál kakaópor.

Elkészítés:

A banánt villával összetörjük és főzőedénybe tesszük. Ráöntjük a zabpelyhet, összekeverjük a tejjel és a vízzel, majd felforraljuk és pár percig főzzük. A főzési idő vége felé mehet bele a kakaópor.
Amint kész, belekeverjük az édesítőt és már ehetjük is.



2014. május 11., vasárnap

Zabkása 1.0

Zabkása 1.0

Mindenki azt írja, hogy a zabkása az igazi reggeli, ki kellett próbálnom. A gyümölcsös változattal kezdtem. Még kicsit kell szoknom az ízét, de nem rossz, csak új!!!!

Hozzávalók:

1 egységnyi zabpehely,
1 egységnyi tej,
1 egységnyi víz,
valamilyen édesítőszer (cukor, agaveszirup, rizsszirup stb.) ízlés szerint,
bármi, amit szeretünk (gyümölcs, mazsola, kókuszreszelék, fahéj).

Elkészítés:

A zabpelyhet összekeverjük a tejjel és a vízzel egy lábosban, majd felforraljuk és pár percig főzzük.
Amint kész, belekeverjük az édesítőt és a gyümölcsöt és már ehetjük is.


2014. március 12., szerda

Medvehagymás-krumplis rántotta

Medvehagymás-krumplis rántotta

Hozzávalók:

1-2 főtt burgonya,
1/2 csokor medvehagyma,
2-3 tojás,
kevés olaj.

Elkészítés:

Kevés olajat hevítünk és beletesszük a megpucolt és kockákra vágott burgonyákat. Ízlés szerint lepirítjuk, majd rászabdaljuk a medvehagymát. Pár pillanatig átforgatjuk, majd ráöntjük a villával összekevert tojásokat. Készre sütjük. Én szeretem jól átsütni!


2014. február 16., vasárnap

Tejbegríz

Tejbegríz

Sokan nem boldogulnak vele, pedig nem olyan nehéz eset. Ahány ház, annyi elkészítési mód, de nekem ez nagyon bevált. A kisebbik annyira szereti, hogy hetente többször kell főznöm. Hurrrááááá :-)

Hozzávalók:

4 dl tej,
4 evőkanál gríz,
1 evőkanál cukor,
a tetejére kakaópor.

Elkészítés:

Felforraljuk a tejet, belekeverjük a grízt és a cukrot, majd takarékra vesszük a gázt és 1 percig főzzük. Általában a tányérban szokás kakaóval megszórni, de a fiam úgy szereti, ha már a fazékban belekeverek legalább 1 evőkanál kakaót.



2013. május 6., hétfő

Camembert torta 2.0

Camembert torta 2.0

Gyakori vendég nálunk a Camembert torta, de most kipróbáltam, hogy vöröshagyma helyett medvehagyma és sima paradicsom helyett, kis koktélparadicsom került bele. A paradicsom nem okozott nagy változást, de a medvehagyma jellegzetes íze különbözik a sült vöröshagyma édeskés ízétől! agyon finom ez a változat is!

Hozzávalók:

1 (mirelit) leveles tészta,
1 doboz camembert sajt,
1 csokor medvehagyma,
10 koktélparadicsom,
1 csokor bazsalikom,
1 db tojás a lekenéshez.

A leveles tésztát felolvasztjuk, és lisztezett deszkán kinyújtjuk. Félbevágjuk, és az egyik feléből kivágunk egy, a kapcsos tortaformánál kicsit nagyobb kört. Beletesszük a tortaformába úgy, hogy legyen egy kis pereme. A medvehagymát feldaraboljuk és a tésztára tesszük, a paradicsomokat félbevágjuk és rátesszük, majd végül a camembert sajtot szeleteljük bele. Megszórjuk a felaprított bazsalikommal, és a megmaradt tésztából akkora kört nyújtunk, amelyik befedi. Felvert tojással megkenjük, és előmelegített sütőben készre sütjük.


















2013. április 11., csütörtök

Guacamole

Guacamole

Amikor a kisebbik fiam kifigyelte, hogy vettem avokádót, onnantól kezdve folyamatosan rágta a fülem, hogy mikor lesz már guacamole?! Ennek a kérésnek nehéz ellenállni, csak azért nem készítem el azonnal, mert a boltokban kapható avokádó még nagyon kemény, kell várnia néhány napot, hogy megpuhuljon. Amikor már puha, akkor nekiállunk. A fiam imádja azt a pillanatot, amikor megengedem neki, hogy kiszedje az avokádó magját, pedig féltem az ujjait! Mi úgy szoktuk kiszedni, hogy félbevágjuk, majd a kést belevágjuk a magba. Ilyenkor kicsit izgulok, nehogy lecsússzon róla és mindenféle védőöltözetet adok a kezére, ezért még tud 10-ig számolni a keze segítségével!

Hozzávalók: 2 avokádó,
                   1 fej lilahagyma,
                   1-2 paradicsom,
                   1 lime leve,
                   1 (nem túl nagy) gerezd fokhagyma,
                   2 evőkanál tejföl,
                   ízlés szerint só és ha felnőtteknek készül, akkor 1 chilipaprika.

Elkészítés:
Az avokádót félbevágjuk, kiszedjük a magját és a húsát egy kanál segítségével egy tálba tesszük. A lilahagymát megpucoljuk és a paradicsommal együtt összedarabolva szintén a tálba tesszük. Nem szükséges nagyon kicsire vagdalnunk, mert a rúdmixer elvégzi helyettünk. A lime-ot félbevágjuk és a levét ráfacsarjuk. Hozzáadjuk a tejfölt és aki szereti, a sót és a chilit is. Rúdmixerrel pépesítjük és kész is az isteni dip. Be lehet hűteni tálalás előtt, de nekem erre soha nincs esélyem. Azonnal fogyasztva is finom!





2013. április 8., hétfő

Melegszendvics sütőben

Melegszendvics sütőben

Ha nagy tömeg jön vendégségbe, akkor a melegszendvicssütő csapágyas lesz és a sütő grill fokozatával sem olyan haladós, mint ez a változat.

Hozzávalók
zsömlék,
minden, amit a melegszendvicsbe szeretnénk (felvágott, főtt tojás, májkrém, kész melegszendvicskrém, akármi),
sajt - szeletelt a szendvicsbe és reszelt a tetejére.

Elkészítjük a szendvicseket, a zsömléket félbevágjuk és megtöltjük ízlés szerint. Egymás mellé helyezzük a sütőtepsiben és gazdagon megszórjuk reszelt sajttal! Előmelegített forró sütőben néhány perc alatt megsütjük.