2013. május 31., péntek

Snickers szelet

Snickers szelet

Megfogott a recept: http://www.maimoni.hu/2013/01/snickers-szelet-mogyoros-vajkaramellas.html

Bár az íze minket nem emlékeztetett a Snickersre, de a fiaim szerették! Sajnos nem használhattam mogyorót, de a dió is jó választásnak tűnt.

Hozzávalók:

A tésztához: 
25 dkg liszt,
12,5 dkg vaj,
1 tojás.



A töltelékhez: 
10 dkg vaj,
1,5 dl tejszín,
15 dkg cukor,
15 dkg sós mogyoró kicsit aprítva, nem is aprítva, csak összenyomkodva annyira, hogy az egész szemek kettéváljanak.

A tetejére a ganache-hoz: 
2 dl tejszín,
20 dkg étcsokoládé.
A lisztet egy tálba öntjük, beledobjuk a hideg vajat kis kockákra vágva,és a két tenyerünk között addig morzsoljuk össze a liszttel, amíg nagyjából egynemű  nem lesz (nem maradnak benne vajdarabok). Hozzáadjuk a tojást, összegyúrjuk a tésztát, és a hűtőbe tesszük folpackba csomagolva úgy 20 percre.
Utána kinyújtjuk, 26 cm-s piteformába tesszük, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. 
A töltelékhez a vajat, a tejszínt és a cukrot felforraljuk, gyöngyöztetjük addig, amíg kissé be nem sűrűsödik. Hozzákeverjük a mogyorót. Kicsit hűlni hagyjuk, majd szétterítjük a tésztán.
Ezt követően megmelegítjük a tejszínt úgy 60 fokosra, beletördeljük a csokit, és addig kevergetjük, amíg a két anyag teljesen eggyé nem válik; ha kell, kicsit melegíthetünk még rajta, de ne forrósítsuk 60 fok fölé.
Oszlassuk el a csokis masszát a mogyorós karamellen, és tegyük hűtőbe kb. 3 órára.











Nutellás fagyi gép nélkül

Nutellás fagyi

Már régóta szerettem volna fagyit gyártani itthon és most erre a receptre lelve megszavaztam: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/nutellas-fagyi-hazilag/ 

Hozzávalók:

5 dl tejszín,
2 db tubusos sűrített tej (2x170g),
20 dkg Nutella,
10 dkg jó minőségű étcsokoládé,
2 dkg kakaó.

Elkészítés:

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, kissé visszahűtjük. A tejszínt 15 percre fagyasztó szekrénybe tesszük, az sem baj, ha egy kicsit megfagy. A Nutellát, a kakaót, a sűrített tejet és a felolvasztott csokoládét jól összekeverjük. Ellenőrizzük, hogy a csokoládé ne üljön le az edény aljára.
Hozzáadjuk a jól lehűtött tejszínt és addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Minimum 3 órára fagyasztószekrénybe tesszük. Ha később kerül fogyasztásra, hiszen 1 hónapig tárolható, akkor fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a fagyasztóból.









És a kisebbik fiam változata:



2013. május 26., vasárnap

Sajtos zöldborsó-golyók

Sajtos zöldborsó-golyók

Nem csak vegáknak ajánlom, mert nagyon-nagyon finom. Meglepő módon nem a zöldborsó íz érződik rajta legfőképp, hanem talán a sajt. De sokszor lesz ez még nálunk, csak egy kis türelmet kell hozzá még tanulnom :-)
http://hogymegtudjuknezni.blogspot.hu/2013/05/zoldborso-golobisok-barnarizzsel.html

Hozzávalók:

  • 60 dkg zöldborsó,
  • 2 nagyobb vöröshagyma,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 1 bögre őrölt zabpehely,
  • 15 dkg félkemény sajt lereszelve,
  • 1 tojás,
  • só,
  • őrölt bors,
  • zsemlemorzsa,
  • olaj.
A hagymát finomra aprítjuk. Közben  vizet forralunk, megsózzuk, és beleöntjük a zöldborsót. Amikor megpuhult, leszűrjük és hozzáadjuk a hagymát. Aprítógéppel vagy rúdmixerrel összezúzzuk (persze, egy egyszerű krumplinyomó is megteszi), de csak épp, amolyan rusztikusra.
Egy keverőtálba beletesszük az összes hozzávalót és összegyúrjuk. Vizes kézzel golyókat formálunk, beleforgatjuk morzsába, és forró olajban pirosra sütjük, majd papírtörlőre szedjük.
Bármilyen körettel, de önmagában is nagyon finom!
 
 

 

2013. május 25., szombat

Boci süti

Boci süti

Rengeteg helyen bele lehet futni ebbe a receptbe, én ezt az oldalt választottam: http://gabicsek.blogspot.hu/2013/04/boci-suti-kedvenc.html
A recept egyszerű, könnyen elkészíthető, egy kicsit pacsálós, de akinek van gyereke, aki segít, még élvezetes is lehet az elkészítése.

Hozzávalók a tésztához: (22x36 cm-es tepsihez)
 5 tojás,
  20 dkg kristálycukor,
  0,8 dl tej,
  0,8 dl olaj,
  2 csapott evőkanál kakaópor (cukrozatlan),
  20 dkg liszt,
  10 g sütőpor.
A töltelékhez:
  50 dkg túró,
  3-4 evőkanál búzadara (a túró állagától függően),
  1 tojás,
  5 evőkanál kristálycukor,
  1 tasak vaníliás cukor,
  1 citrom reszelt héja (kezeletlen citrom).


Elkészítés:
 
A töltelékhez összekeverem a túrót, tojást és a búzadarát a cukrokkal és a citrom reszelt héjával. Majd vizes kézzel 20 darab golyót formázok belőle.
A tésztához a tojások sárgáját a cukorral habosra keverem, hozzáadom a tejet, majd az olajat, mellyel szintél jól elkeverem. A lisztet összekeverem a kakaóporral és a sütőporral és hozzákeverem a tojásos masszához, végül óvatosan hozzákeverem a tojások felvert habját (fehérjét habbá verve).
Margarinozott/lisztezett tepsibe egyengetem a masszát, melynek tetejére ide-oda belepotyogtatom a túrógombócokat.
Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20 percig sütöm. (A sütési idő sütőfüggő, inkább végezzünk tűpróbát!!)
A langyosra hűlt süteményt négyzet alakúra felszeletelem.







2013. május 15., szerda

Csokis muffin

Csokis muffin

A FB-on találtam erre a receptre: http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2012/01/csokis-muffin.html
Úgyis muffint akartam sütni, hát belevágtam.
Nagyon egyszerű és pont egy kicsivel több a tészta, mint a 12-es muffintepsi, így használhattuk a frissen vásárolt szilikonos formákat!

Hozzávalók:
15 dkg. liszt,
1/2 tasak sütőpor,
15 dkg. cukor,
2 egész tojás,
3 evőkanál barackíz,
15 dkg margarin,
3 dkg. kakaópor,
5 dkg. csokoládé apróra törve.

Elkészítése:
Kikevertem a cukrot a tojással és a margarinnal majd beletettem a barackízt és a többi hozzávalókat . Jól összekevertem és a muffin formákba adagoltam.
Előmelegített sütőben 200 fokon 20 perc alatt sült meg.     









2013. május 8., szerda

Eperfagyi

Eperfagyi

Ma van a fagyi világnapja, ennél jobb alkalom nem is kell, hogy életem első fagyija elkészüljön.
Erre a receptre esett a választásom: http://www.nosalty.hu/recept/eperfagylalt-gep-nelkul

Hozzávalók

350 g eper,
115 g cukor,
190 g tejföl,
190 g tejszín,
fél kávéskanál citromlé.

Elkészítés:
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, felkockázzuk, tálba tesszük, és megszórjuk cukorral. Lefedve hagyjuk 1 órán át. Hozzáadjuk a többi alapanyagot, és botmixerrel átturmixoljuk. Dobozba rakjuk, és fagyasztóba tesszük. 30 percenként botmixerrel átkeverjük mindaddig, amíg meg nem szilárdul (kb. 3x-4x).

Kicsit fázom az olyan receptektől, ahol 11,5 dkg cukrot kell használni, de így jártam. Nem vettem elő a mérleget, hanem öntöttem rá cukrot, majd tejfölt és végül tejszínt. A cukor gondoltam amúgy is erősen függ az eper édességétől. Nem bántam meg. Hihetetlenül finom fagyi lett. Én nem szeretem a fagyikat, de ezt megkóstoltam és nagyon-nagyon finom!!!! Könnyű elkészíteni és ahogy elhallgattam a gyerekeimet, nem utoljára készítettem! :-)






Tejes pite

Tejes pite

Jó kis egyszerű receptet olvastam és most gondoltam kipróbálom http://katakonyha.blogspot.hu/2010/06/tejes-pite.html.

Hozzávalók:

1 l tej,
5 tojás,
20 dkg kristálycukor,
25 dkg liszt + a tepsihez,
2 teáskanál sütőpor,
só,
10 dkg margarin + a tepsihez,
1 evőkanál vanília kivonat,

porcukor és lekvár a tálaláshoz.

A tojásokat szétválasztottam; egy nagyobb tálba tettem a sárgákat, a kristálycukorral robotgéppel alaposan megkevertem, majd hozzátettem a margarint és a vaníliát, tovább kevertettem.
A lisztet és a sütőport összekevertem, és a tejjel felváltva a tojásos masszához adtam.
A tojásfehérjéket a sóval keményre felvertem, belekevertem a már összeállított keverékbe.
Egy 34x24-es tepsit kikentem, liszttel megszórtam, beleöntöttem a masszát. 180 fokos légkeveréses, előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem, amíg a tepsit kicsit megmozgatva még remegett a pite.

Amikor oda jutottam, hogy a lisztet és a tejet felváltva keverjem a masszába, ért egy kis meglepetés. Elég folyós volt. Már hozzáadtam az összes lisztet, de a tej 3/4-e még meg volt. A robotgép fröcskölt rendesen, mert annyira híg volt. Utána még bele kellett keverni a fehérjét, ami után úgy nézett ki, mint egy nyomorék madártej. Úszott a tetején. Megszenvedtem vele, amíg elkeveredett. Nem vacakoltam a tepsi kikenésével, hanem sütőpapírt raktam bele és úgy öntöttem a "tésztát". Teljesen folyékony volt. 30 perc után ki akartam venni a sütőből, de ahogy megmozdítottam a tepsit, nem csak rengett a közepe, hanem lötyögött. Benne hagytam a sütőben még egy kicsit!
Viszont az elkészült mű meglepett. Sokkal jobban néz ki és pláne finomabb annál, mint amit elsőre gondoltam. Nagyon jól néz ki! Lesz ez még a sütőmben :-)






2013. május 6., hétfő

Camembert torta 2.0

Camembert torta 2.0

Gyakori vendég nálunk a Camembert torta, de most kipróbáltam, hogy vöröshagyma helyett medvehagyma és sima paradicsom helyett, kis koktélparadicsom került bele. A paradicsom nem okozott nagy változást, de a medvehagyma jellegzetes íze különbözik a sült vöröshagyma édeskés ízétől! agyon finom ez a változat is!

Hozzávalók:

1 (mirelit) leveles tészta,
1 doboz camembert sajt,
1 csokor medvehagyma,
10 koktélparadicsom,
1 csokor bazsalikom,
1 db tojás a lekenéshez.

A leveles tésztát felolvasztjuk, és lisztezett deszkán kinyújtjuk. Félbevágjuk, és az egyik feléből kivágunk egy, a kapcsos tortaformánál kicsit nagyobb kört. Beletesszük a tortaformába úgy, hogy legyen egy kis pereme. A medvehagymát feldaraboljuk és a tésztára tesszük, a paradicsomokat félbevágjuk és rátesszük, majd végül a camembert sajtot szeleteljük bele. Megszórjuk a felaprított bazsalikommal, és a megmaradt tésztából akkora kört nyújtunk, amelyik befedi. Felvert tojással megkenjük, és előmelegített sütőben készre sütjük.


















Clafoutis

Clafoutis

Már régóta szemeztem ezzel a sütivel, de most jött el az ideje. Most, hogy elkészítettem, nem is értem, mire vártam eddig?! Nagyon gyorsan elkészül és elképesztően finom. Olyan gyümölcsöt tehetünk bele, amilyet csak akarunk és ettől nagyon megváltozik a süti.Most maradtam a meggybefőttnél, de még sokféle próba lesz :-)
Az eredeti itt van: http://kockaczukor.blogspot.hu/2013/04/clafoutis.html és ezen nem is változtattam, mert így jó!

Hozzávalók:
1 üveg meggybefőtt
125 gramm teljes kiőrlésű (rozs)liszt
3 evőkanál fehér liszt
2 csomag vaníliás cukor
10 dkg cukor
1 csipet só
3 dl tej
3 tojás.
 
Elkészítés:

A meggyet lecsöpögtettem, mert csak a gyümölcsöt használtam fel. A tésztája úgy készült el, hogy a hozzávalókat egyszerűen összekevertem. A teljes kiőrlésű liszt, a fehér liszt, a cukor és a vaníliás cukor keverékéhez hozzáöntöttem a felvert tojásokat és a tejet. A sütő formákat kikentem vajjal, majd az aljára szépen felsorakoztattam a meggyeket. Erre ráöntöttem a palacsinta tésztához hasonló masszát, és beraktam az előmelegített sütőbe úgy fél órára sülni a finomságot.
Az édesszájúak egy kis porcukorral megszórhatják a tetejét, de nem létfontosságú!
 
 
 







 
 
 
 

2013. május 2., csütörtök

Almás pite

Almás pite

Az ihletet, mint oly sokszor Vass Lászlóné A mi Web Cukrászdánk oldalon közzétett Almás pitetortája adta.
Kellett egy kis idő, amíg rászántam magam, de ez a saját lustaságom. Nem olyan bonyolult recept és a végeredmény megéri a pacsmagolást :-)

Hozzávalók:

A tésztához:

40 dkg liszt,
25 dkg Rama,
4 db tojássárgája,
12 dkg porcukor,
fél sütőpor,
reszelt citromhéj.

A töltelékhez:

1 kg alma reszelve, párolva.
őrölt fahéj,
méz, vagy cukor ízlés szerint,
1 tasak vaníliás pudingpor.

A forma kikenéséhez

Rama.

A pite tészta szórásához

zsemle, vagy kekszmorzsa.

Elkészítés:

A tészta összes hozzávalóit összegyúrjuk. 2/3 részével kibéleljük a formánkat, megszórjuk morzsával és az előzőleg elkészített töltelékkel, amit kihűtöttünk és a vanília pudingporral összekevertünk megtöltjük, majd egyenletesen elsimítjuk. A maradék tésztát ráreszeljük és megsütjük.

Nekem a reszeléssel gondjaim akadtak, mert nagyon meleg volt és a konyhában esélytelen volt a tészta megszáradása. Be kellett volna tenni a hűtőbe, de a recept nem írta én akkor meg már nem bírtam várni. Gyorsan előkaptam a pizzavágót és csíkokat vágtam ki a maradék tésztából. Megkentem tojással és mehetett is a sütőbe.